2014. december 20., szombat

Novemberi-decemberi kedvencek

Sziasztok! Sok idő után itt van egy újabb kedvences bejegyzés, de mivel a novemberi időhiány miatt elmaradt, így úgy gondoltam, hogy összevonom a decemberrel, így két hónap kedvenceit láthatjátok.

Most már rendszeresek lesznek a bejegyzések, nagyon sok ötletem van, azokat mindenképpen szeretném megvalósítani, úgyhogy hivatalosan is visszatértem! :)


 Yves Rocher - Sebo Végétal arckrém
Az első kedvencem egy Yves Rocherben vásárolt arckrém, amiről mintát kaptam a törzsvásárlói kártyám mellé. Bőrhibákra és zsírosabb bőrre ajánlják. Igaz, a mintából csak két használatot tudtam kipréselni, de tetszett a formulája, és úgy gondoltam, hogy kipróbálom. Az üzletben 3500 forint körül volt, de az eladó adott nekem kedvezményt, így lejött belőle egy ezres, aminek nagyon örültem, mert majdnem nem vásároltam meg az ára miatt. Már pár hete használom, és azt vettem észre, hogy tényleg kevesebb a pattanásom. Egyébként smink alá is tökéletes, mert hidratál, és a könnyű formulája miatt hamar beszívódik, úgyhogy egyből mehet rá a BB krém vagy az alapozó.


2014. december 7., vasárnap

Eltűnésem oka

Sziasztok! Sajnos már nagyon régen jelentkeztem, ennek több oka is van, amit szerintem bejegyzésekben is említettem már, de az elmúlt pár hétben csúcsosodott ki igazán ez a probléma. 

Az egyik az, hogy mire hazaérek hétközben a suliból, addigra már sötét van kint, így nem tudok nektek semmit sem befotózni, pedig rengeteg minden gyülemlett fel az elmúlt időben, ami szeretnék megmutatni nektek, véleményt írni róla, stb.

A másik ok pedig az, hogy mivel hétközben rengeteget tanulok, így hétvégém azzal telik el, hogy a barátommal és a barátaimmal találkozok, így a hétvége is gyorsan elszáll, anélkül, hogy bármit is tudnék csinálni. A legidegesítőbb, hogyha például vasárnap 4-től szabad vagyok, akkor sem tudok már fotózni, mert vaksötét van odakint.

Néhány bejegyzést már elkezdtem, vagy megírtam előre, és már csak a képek hiányoznak, de azok fogalmam sincs, hogy mikor fognak elkészülni, de van egy olyan sejtésem,  hogy már csak a szünetben.  Úgyhogy türelmeteket kérem, amint tudok, jelentkezek!

2014. november 17., hétfő

Termékvélemény: W7 In The Nude paletta


Szerintem szinte mindenki áhítozik egy Naked paletta után az Urban Decay-től, akinek még nincs, hiszen nagyon szép, természetes színeket tartalmaz, és mégis, szinte bármilyen sminket el lehet vele készíteni, hiszen vannak benne matt, szaténfényű és csillámos színek is egyaránt. Barátnőmnél volt szerencsém kipróbálni egy Naked 2-es palettát, és nagyon tetszett, viszont inkább a Naked 3 felé húzott a szívem, de húszezer forintot nem akartam erre költeni, így alternatívát kerestem. Így bukkantam rá a W7 termékeire, és a márkától több dolgot is megrendeltem Ebayről, többek között az In The Nude palettát, ami a Naked 3 dupe-ja.

2014. november 13., csütörtök

Joy-napos szerzeményeim


A Galmour-napokat sokkal izgatottabban vártam, hiszen rengeteg DM-es és Rossmannos kupon volt a magazinban, így azt gondoltam, jó sok új dolgot be tudok majd szerezni. A helyzet az, hogy a Joy napok alkalmával sokkal több dologra szert tettem, és az az igazság, hogy nem is csak a Joy napos kuponokkal vásároltam, hanem néhány DM-sel is. De akkor lássuk, hogy miket is sikerült beújítanom! (A képekért már előre is elnézést kérek, de ha esetleg hazajutok akkor, amikor még világos van, akkor be van borulva, így a fotók nem a legjobbak, de most már nem húzhattam tovább a frissítést). 

2014. november 7., péntek

Mini DM & Rossmann haul

Egy-két dolgot sikerült beszereznem mostanában a DM-ből és a Rossmanból. Ezek a termékek ismét csak nem voltak fent a listámon, kivéve egy, de nagyon örülök nekik, mert szinte mindegyikhez akciósan jutottam hozzá, így teljesen megérte.



2014. november 1., szombat

Októberi kedvencek


Úgy gondoltam, hogy októbertől én is megkezdtem a havi kedvences bejegyzéseket, mert megtetszett, és így kicsit én is jobban átlátom a hónapot, elgondolkodtat, hogy mit is szerettem az adott hónapban. És talán a hidegebb hónapokban jobb kedvre deríthet ez a rövidke bejegyzés. Akkor nézzük, hogy mik voltak októberben a kedvenc dolgaim!

2014. október 31., péntek

W7 Cosmetics & Manhattan haul



Már korábban írtam, hogy volt egy nagyobb Ebayes rendelésem; öt terméket rendeltem, nagy részét a W7 Cosmeticstől, amiről most már tudom, hogy nagyszerű termékei vannak, kár, hogy nálunk nem lehet kapni, hiszen nagyon olcsóak, de jó minőségűek is egyben. Na de nézzük meg, mit hozott nekem a postás bácsi!