2014. augusztus 30., szombat

Ombre körmök szemhéjpúderrel

Ismét egy köröm tutoriállal érkeztem, de ezúttal nem lesznek hozzá képek, ez inkább olyan inspiráció jellegű lesz. Egyrészt azért nem készítettem fotókat, mert múltkor is megszenvedtem vele elég rendesen, másrészt meg azért, mert könnyű elmagyarázni, nem szükséges látni ahhoz, hogy érthető legyen. 


Az "ombre" szó az utóbbi egy-két évben elég gyorsan tört be a köztudatba, szinte minden fiatal képben van a szó jelentésével. Megjelentek az átmenetes hajak, sminkek, ruhadarabok… De mi a helyzet a körmökkel? Nos, a körmök sem maradhattak ki az őrületből. Sok féle módszert kipróbáltam az elkészítése érdekében, de eddig ez bizonyult a legkönnyebbnek számomra, így szeretném veletek is megosztani.

Egy világos körömlakkal az egész körmömet kilakkoztam első lépésként. Ha nem túl erős a lakk, mehet két rétegben is, de a legfelső réteget ne hagyjátok megszáradni. A világos körömlakktól jóval sötétebb színt válasszatok, mert így sokkal könnyebb lesz megalkotni az átmenetet. 

De ne a körömlakkjaitok között keresgéljetek ezúttal, hanem a szemhéjpúdereitek között. Válasszatok minél élénkebb színeket, hogy vidámabb legyen majd a végeredmény. Ha kiválasztottátok a színt, akkor csak annyi a dolgotok, hogy fogtok egy applikátort, amit nem igazán használtok semmi másra (mert ezután a festés után nem használható sminkeléshez), belemártjátok a szemhéjpúderbe, és rányomkodjátok a körmötökre. Biztosan több rétegre is szükségetek lesz a szemhéjpúderből, úgyhogy ne ijedjetek meg, ha az első pár nyomás után nem olyan lesz, mint amire számítotok. 

Ha megszáradtak a körmök, utána mehet egy fedőlakk, és már készen is vannak az ombre körmök. Ugye milyen egyszerű? :)

Ti kipróbálnátok ezt a körmöt? Esetleg van egy jó praktikátok az ombre körmök elkészítésére? Írjátok meg!

2014. augusztus 28., csütörtök

Tippek, amit el kell olvasnod, ha hullámos a hajad

Sziasztok! Ezúttal Niki kérésére írtam egy cikket a hullámos hajról, így kicsit elgondolkoztam, hogy mégis ezt hogyan kéne tálalnom, és némi próbálkozás, formázgatás után végül megszületett az eredmény, úgyhogy ha a hajad esetleg hullámos, akkor mindenképpen olvasd el ezt a cikket, mert hasznos tippek is lehetnek benne számodra.

Nos, nem tudom, hogy cikk kérőjének mennyire hullámos a haja, így inkább a sajátomból indulok ki, mert sokkal egyszerűbb lesz a dolgom. Tehát, nekem szörnyű a hajam. A hullámos és az egyenes között van valahol, és tulajdonképpen sehogy sem áll. Iszonyatosan nehéz kordában tartani, hiszen például elől sok rövid szál van a hajamban (babahaj), amik vasalás nélkül lehetetlen pozíciókat vesznek fel egy-egy alvás után.

Bármennyire is ellenzem a hajvasaló használatát, sajnos szinte minden nap kell alkalmaznom, ha elmegyek valahova. Ha nem is az egész hajamon, a babahajakat sosem hagyhatom ki, mert tényleg katasztrofális.

Mindenhol azt olvasom, hogy milyen könnyű az ilyen hajjal bánni, és hogy nagyon jól néz ki. Niki, te nem tudom hogy vagy vele, de az enyém sehogy sem áll, úgyhogy ezt a véleményt én egyáltalán nem osztom. A göndör hajnál még lehetséges, hogy ez a helyzet, de a hullámosnál közel sem.

A frizurák terén nagyon óvatosnak kell lenni, hiszen nem minden állhat jól. Aki nem szereti vasalni a haját például, annak frufrut nem ajánlok, hiszen ha hullámos a haja, valószínűleg az elől lévő kevés haj sem fog nyíl egyenesen állni, így vasalni kell, ha pedig arra esetleg nem jut idő, akkor is nehéz olyan frizurát kreálni magadnak gyorsan, ami "elfedi" a frufrudat, mert nem olyan egyszerű eltűzni, stb.

Azonban egy szép, hullámos haj számos frizuránál nagyon bejön, és szóba jöhet bármilyen hossz, stb., bár ahogy tapasztaltam, mindig az egyszerűségre kell törekedni ennél a hajnál, óvatosan kell vele bánni, mert például az én hajam a hosszától függően változtatja az alakját, a hullámosságát, stb.

Elhoztam nektek több hajhosszt is hullámos hajjal, amik szerintem magukért beszélnek. Természetesen nekem sem olyan a hajam, mint az alábbi képeken, de ha hasonló hajatok van, akkor például egy rövidebb frizurát is érdemes bevállalni, hiszen nagyon jól mutathat!

 

 

Nekem már régóta álmom, hogy az első képen szereplő haj hosszára levágassam az enyémet, és bár fogalmam sincs, hogy festene, egy próbát szerintem megér, és legalább a hajam is eléggé megfrissülne.

Hogy kicsit jobb tartása legyen a hajadnak, ha hullámos, akkor egy nagyon könnyű dolgot bevethetsz. Van egy úgynevezett tengerparti hullámokat előidéző sós spray, amit már külföldön nagyon sokat használnak, nálunk ez kevésbé elterjedt. Ez nem túl harsány, inkább kicsit kócosabb, "tengerparisabb" hullámokat eredményez, még egyenes hajon is. Úgyhogy ha a hajad hullámos, akkor érdemes beszerezni egy ilyet, mert csak még jobban fokozza a hullámokat, és sokkal szebb hatású lesz tőle a hajad.

A got2b-nek a sprayét találtam, amit nálunk is meg lehet venni, ez pedig a "Beach Girl" nevet viseli, és 2000 forint alatt kapható a boltokban, úgyhogy annyira nem vészes. Én mindenképpen ajánlom ennek, vagy egy hasonló termék beszerzését, hiszen hihetetlen különbségeket lehet vele elérni.

Azonban ha erre nem költenél pénzt, de mégis szeretél egyet, természetesen otthon is könnyedén elkészítheted a sós spraydet, ami lehet, hogy nem olyan tartós, mint azok a termékek, amiket a drogériában lehet kapni, de legalább mindig kéznél lesz egy hasonló termék.

Tehát, szükség lesz hozzá egy csésze meleg, langyos vízre, de semmiképpen se legyen forró, valamint két evőkanál keserűsóra, azaz más néven epsom-sóra, amit a gyógyszertárban lehet beszerezni. Szükséged lesz még Himalája vagy tengeri sóra, de csak fél evőkanál erejéig. Az Aloe Vera gél sem elhanyagolható, csak az a nagy gond vele, hogy nagyon drága - drágább, mint a got2b-s termék, úgyhogy akkor érdemes elkészíteni ezt a sprayt házilag, ha a drágább hozzávalók otthon is megtalálhatóak. Fél teáskanálnyi balzsamra is szükséged lesz, lehetőleg olyanra, ami természetes alapanyagokból készült. Ha van otthon jojoba- vagy mandulaolaj, akkor azt sem félj használni, de természetesen csak pár csepp kell belőle. Egy két csepp illóolaj is belekerülhet a készítménybe, hogy legyen valami illata is, de arra figyeljetek, hogy ne legyen olyan erős, mert hosszútávon az erős illatától hihetetlenül meg tud fájdulni az ember feje. Ha szeretnél, tehetsz bele egy kis citromlevet a haj fényessége miatt, valamint egy könnyebb alkoholt - mondjuk vodkát -, hogy lágyabbá tegye a tincseidet.

Ezután össze kell keverni, beletölteni egy már nem használt sparynek a dobozába, majd fel kell rázni, hogy a só nagyjából feloldódjon. Ezután pedig ki is lehet próbálni! Érdemes hűtőben tartani a szobahőmérséklet helyett, ugyanis tovább elállhat így.

És milyen lesz az eredmény? Nos hagyjából valahogy így kell elképzelni:


Nem tökéletes hullámok, amit egy hajsütővassal lehet elérni, de ezért is tengerparti hullámoknak nevezzük őket, hiszen olyan, mintha most léptél volna ki a tengerből, leheveredtél volna a forró homokban, és kissé kusza, de imádnivaló hullámokat kaptál volna pár perc múlva, ahogy a tűző napon megszáradt a hajad.

Úgyhogy szerintem akinek szép hullámos haja van (és nem olyan, mint nekem), az tegyen még többet érte, hogy jól előjöjjenek a természetes hullámai. És szinte bármilyen frizura jól áll - legalábbis a hosszt illetően - én egyedül a frufrut nem ajánlom. 


Ha kicsit kusza lett a cikk, azért elnézést kérek, csak nem volt olyan könnyű felépíteni ezt a témát, de remélem, hogy érhető lett, és nem váltottam gyorsan a mondanivalóim között.

Ti kipróbálnátok rövidebb/hosszabb hajat is hullámosan? Esetleg beszereznétek egy tengerparti hullámokat előidéző sprayt? Vagy használjátok is? Írjátok meg!

2014. augusztus 24., vasárnap

Sminkes praktikák - Összetört, kifogyott termékek és egyéb hasznos dolgok

A mai téma kicsit más lesz, mint az eddigiek, hiszen most olyan praktikákról fogok írni, ami egyrészt segít az olyan termékek "újrahasznosításában", amik már kifogytak, plusz a meglévő termékekből is lehet mást kialakítani, ha a jelenlegi nem annyira tetszik. De egy összetört púderen vagy szemhéjpúderen is könnyedén lehet segíteni.



Ha egy szempillaspirálod beszáradt (ha nem akarod emiatt eldobni, akkor pár csepp forró vizet csepegtess bele. Ez tussal is működik), vagy esetleg teljesen kifogyott, akkor ne szabadulj meg az egész csomagolásától. A kefe részét távolítsd el a kupakból, ha tudod, de vele együtt is megfelel. A kefét jó alaposan mosd át, hogy ne maradjon rajta szempillafesték, és egy tiszta kefét kapj. Ezt utána tudod használni a szemöldököd kifésülésére, vagy esetleg a szempilláidhoz, ha összeragadt volna a sok spiráltól. 

Egyes alapozókat, szájfényeket, és egyéb termékeket kis tégelyekbe árulnak. Ezek is nagyon hasznosak tudnak lenni, ha kifogyott belőlük az adott termék. Egy kis tisztogatás, és a rajtalévő matricák leszedegetése után kerülhetnek bele csillámok, amiket a sminkedhez és a körmödhöz is egyaránt használhatsz, valamint szájfény, de hogy hogyan, arról nem sokára említést teszek.

Egy nem tetsző rúzsból könnyedén szájfényt varázsolhatsz. Nem kell hozzá más, csak egy kis vazelin, és kis darabka a rúzsból, ezeket pedig egy tégelybe helyezed (erre is kiváló a tégely), majd összekevered, és hagyod egy kicsit megszilárdulni. Ezután egy sokkal halványabb árnyalatot kapsz szájfényként a nem kedvelt rúzsból.

A széttört szemhéjfestékre, pirosítóra, púderre is van gyógyír. Nálunk a patikában 70%-os alkoholt lehet vásárolni. Ha ebből öntötök egy keveset a széttört porra, majd pedig egy zsebkendő segítségével szépen a helyére nyomkodjátok, akkor a kapott massza tökéletesen visszaáll az eredeti formájára. Az alkoholtól nem kell megijedni, ugyanis csupán csak fertőtlenít, és egyébként is hamar elpárolog. Egyébként az alkoholt ecsetek tisztítására is ajánlott alkalmazni.

Ha szeretnél egy krémesebb, jobban fogó szemceruzát, akkor jó hírem van: nem kell rá pénzt költened. Csupán egy öngyújtóra lesz szükséged. Kezd el a ceruza hegyét felmelegíteni. Nem kell a lángba tartani, hiszen így is elég olvadékony. Egészen addig tartsd a tűzhöz közel, amíg azt nem látod, hogy a ceruza hegye elkezd fényleni. Ezután egy sokkal krémesebb, maszatosabb szemceruzát kapsz, amíg ki nem hül. Ezzel például nagyon megkönnyíted a dolgodat, ha füstös szemekre vágysz. Arra azonban figyelj, hogy nem legyen olyan meleg a ceruza, ha a szemhéjadon használod, hiszen könnyen megégetheti a bőröd.

Sajnos sokszor esünk abba a hibába, hogy vagy túl sötét vagy túl világos alapozót vásárolunk meg. Ha több alapozód van, akkor ne pánikolj, hiszen könnyen kivilágosíthatod a sötétebb alapozót. Ha van egy világosabb színűd, akkor egyszerűen csak keverj össze a kettőből egy keveset. Kísérletezz az arányokkal, és meglátod, így a sötét vagy a világos alapozó sem megy kárba.

Remélem, hogy ezzel valamelyest tudtam nektek segíteni. Esetleg nektek van valami különleges, bevált praktikátok a sminkek terén? 

2014. augusztus 20., szerda

Köszönet és egyéb dolgok, kérdések

Sziasztok! Sokat gondolkoztam az oldallal kapcsolatban, mert az utóbbi pár napban nem igazán volt kedvem hozzá, hogy posztokat gyártsak. Mivel ez nem egy blog, és úgymond nem az épp aktuális dolgokkal foglalkozik, hanem előre is megírhatok posztokat, így mindig ezt tettem. Leültem, egy nap megírtam akár három posztot, majd a hét folyamán szépen lassan közzétettem őket.

Nos, még mindig vannak publikálásra váró cikkeim, és ötleteim is, amik ugyan még nincsenek megvalósítva, papírra vannak vetve. Viszont abban nem vagyok biztos, hogy minek is örülnétek igazán. Ezért szeretnélek titeket megkérni, hogy amit szívesen látnátok a blogon, azt írjátok le chatben vagy kommentben. Írd le, ha például több termékvéleményt szeretnél hallani, esetleg több mindent a hajápolásról, vagy esetleg tutoriálokat. Megkönnyítenéd a munkámat! :)


A második dolog pedig az lenne, hogy szeretnék köszönetet mondani. Az elmúlt hónapban nagyon sokan látogattatok a blogra, és a visszajelzések alapján hasznosnak találtátok a cikkeimet, aminek nagyon örülök. Szuperek vagytok!! :)

2014. augusztus 17., vasárnap

Köröm tutoriál: Cukros körmök

Ahogy azt ígértem, hoztam egy köröm tutoriált. Valószínűleg lesz még, de nem hiszem, hogy mostanában, mert nem pont így képzeltem el a képeket, és még meg kell oldanom, hogy jobban átláthatóbbak legyenek, stb. Az is lehetséges, hogy legközelebb videó formájában tekinthetitek majd meg. A lényeg az, hogy ez még egy elég kezdetleges dolog, így ne számítsatok olyan nagy profizmusra a képek terén, de hát valahol el kell kezdeni… :)

Egy nagyon egyszerűen elkészíthető körmöt csináltam, ami nagyon jól mutat minden évszakban, és pár egyszerű dologgal el is lehet készíteni. Ezek a cukorba mártott körmök, amiken valóban cukor található. 

Nézzük a hozzávalókat:
  • Egy általad választott körömlakk (de lehet mindegyik körmöd más színű, mindenki saját ízlése szerint alakítja)
  • Egy átlátszó körömlakk
  • Ecsetek a tisztításra
  • Kristálycukor
Sajnos csak barna cukrot találtam itthon, ami két okból kifolyólag sem a legjobb. Nincs olyan szép fehér színe, hanem inkább barnás, és nagyobb szemcséjű is, úgyhogy lehetőleg ne ilyet válasszatok a körmötökhöz, mert nem fog a legjobban mutatni.



Első lépésként a körmeinket kifestjük a választott színre. Arra figyeljetek, hogy lehetőleg ne fessétek ki egyszerre mind az öt ujjatokat, mert a hamarabb száradó körömlakkokba már annyira nem fog beleragadni a cukor. Tehát egyszerre csak egyet.

 

Miután egy ujjatokkal megvagytok, öntsetek egy papírra némi cukrot, hogy majd később egyszerűen ki tudjátok dobni a felesleget. Ebbe a kis halom cukorba pedig nyomkodjátok bele az ujjatokat. Figyeljetek arra, hogy kicsit forgassátok is, hogy a körmötök egész területét befedje a cukor.



Az ecsetek segítségével a felesleget le tudjátok söpörni az ujjaitokról, valamint a végével pedig helyre tudjátok igazítani a kiálló darabkákat. Én leginkább csak az utóbbira használtam, mert bőrömre nem igazán tapadt cukor.

Az átlátszó körömlakkal fixáljuk az egészet. Mivel a cukordarabok eléggé kiállnak, azért a húzómozdulatokat lehetőleg mellőzük, mert csak elmozdulnának a darabkák, és a körömlakkot inkább tapogassuk rá a cukor felületére, hogy a későbbiekben ne mozdulhasson el. 


Ha a körmötök egész felületét befedtétek az átlátszó körömlakkal, akkor a későbbiekben elvileg semmi probléma nem lesz vele. Én nem hagytam fent olyan sokáig, de párszor kezet mostam, amikor még rajtam volt, és semmi baja nem lett. 


Én mindennapi viseletre annyira nem ajánlom, ugyanis engem kicsit zavart az érdessége, viszont egy buliba, farsangra szerintem nagyon jól mutat, főleg ha mindegyik körmötöket vibráló színekre festitek.

Remélem, hogy kedvet kaptatok hozzá, és szívesen kipróbáljátok majd. Következőleg igyekszem jobb képekkel szolgálni, és lehetőleg valamikor reggel csinálom, mert már egy kicsit sötét volt négy óra körül ehhez. 

2014. augusztus 15., péntek

Termékvélemény és egy kérdés

Ma egy rövidebb poszttal érkeztem, ami egy kis véleménykritikát tartalmaz, valamint egy kérdést felétek, hiszen rengeteg ötletet tartogatok még, csak nem tudom, hogy mennyire érdekel titeket, és hogy szívesen olvasnátok-e.


A fent látható Baleás termékről szeretnék néhány szót szólni, mert egy nagyon hasznos kis termék, ha hajat vasaltok, göndörítetek, vagy csupán csak hajat szárítotok, hiszen a hő kiszárítja, töri a hajvégeket, így kell valami, ami megvéd ellene.

Az előző hővédőmet nagyon nem szerettem, így megkértem anyát, hogy vegyen nekem újat, ha már úgyis elugrik a boltba. Kicsit féltem, hogy milyet vesz, mivel nem tudtam beleszólni, de szerencsére nagyon kellemesen csalódtam.

A csomagolása egyből megfogott, és a Baleás termékeket is nagyon imádom, így boldogan próbálgattam ezt a hővédőt is. Az illata mennyei, egyből beleszerettem, úgyhogy már az első benyomásom is jó volt róla. 

200 °C-ig véd a hő ellen, ami nekem tökéletes, hiszen nagyjából ez az a hő, amivel egyenesítem a hajamat. Sajnos a hajsütővasam dobozát elveszítettem, a készüléken pedig csak 1-es és 2-es fokozat van, így nem tudom, hogy milyen meleg a 2-es fokozat, de szerintem az is 200 °C körül lehet, vagy még kevesebb. Tehát ezen a téren nincs kivetni valóm a termékkel.

A csomagolás bársonyosan csillogó hajat ígér, amit meg is ad! Nagyon szép fényesek, puhák lesznek tőle a tincseim, plusz az illatát is megtartja, így egész nap érzem a hajamon. Kicsit ugye benedvesíti a hajat, amikor rákerül, de körülbelül fél perc múlva újra száraz, így nem kell sokat várni vele.

Én abszolút elégedett vagyok a termékkel, pedig még csak kétszer használtam eddig. Egyébként napozáshoz is lehet használni, hiszen a nap is rettentően kiszáríthatja a hajszálakat, így strandolás után is bátran fújhatjuk a tincseinkre. 


Ezen kívül lenne még egy kérdésem, ahogy azt a bejegyzés elején említettem. Mostanában nagyon rákaptam a körömfestésre, díszítgetésre, mint azt a fenti képen is láthatjátok. Szívesen csinálnék köröm tutoriálokat, ha érdekel titeket az ilyesmi. Ha igen, akkor írjatok a chatbe, vagy hagyjatok kommentet! :)

2014. augusztus 14., csütörtök

Szempillák ápolása

Akár hiszitek, akár nem, az is nagyon fontos, hogy a szempilláinkról is gondoskodjunk, akár a hajunkról, vagy bármi másról. Általában mindenki azt szeretné, ha hosszú, dús szempillái lennének, de sajnos ha ez nem jön össze, akkor sem kell keseregni, mert van néhány tipp és módszer, amivel növelhetjük a hosszukat, és dúsíthatjuk a pilláinkat - szempillaspirál nélkül, természetesen. 


Nos, először leszögezném azt, hogy lehet, hogy kesergünk  szempilláink miatt, például, hogy milyen kevés van, de legtöbbször meg sem fordul a fejünkben, hogy ez csakis magunknak köszönhetjük. Ugyanis, a szemhéj kihúzása szemceruzával, tussal közel a pillák tövéhez elég ártalmas lehet, hiszen a festék irritálja a bőrt, gyulladást okozhat, ami nem kedvez a szempilláidnak, így hullani kezdenek. 

Továbbá, szempillaspirálból sem mindegy, hogy milyet használ az ember. A vízállóak ugyanis nagyon kiszáríthatják a pillákat, ami töredezést, hullást eredményezhet. Tehát csupán akkor nyúljatok vízálló spirál után, ha az már elengedhetetlen. Mindennapokra semmiképp se alkalmazzátok. 

Leírtam, hogy lehetőleg mit kerülj el, így most jöhetnek azok az egyszerű praktikák, amikkel dúsabbá, hosszabbá teheted a pilláidat: Valószínűleg már sokan hallottatok a ricinusolajról, amit általában a hajon szoktak alkalmazni, de mivel a szempilla is szőr, így ugyanazt a hatást éritek el vele. Egy csepp ricinusolajat masszírozzatok a pilláitokba, lefekvés előtt. Egyébként erre még ugyanolyan jó az olívaolaj, vagy a mandulaolaj is. A lényeg, hogy kitartóan, minden este ismételjétek meg a kenegetést, hogy meghozza a várt hatást. 

Egyébként különböző cégek is gyártanak szempilla erősítő termékeket, amik lényegében úgy néznek ki, mint egy spirál, csak egy olyan "anyag" van benne, ami pozitív hatással van a pilláidra - vagy nem. Az a gond ezekkel, hogy nem mindenkinél válnak be, plusz még drágák is. Ezekért teljesen felesleges kidobni pénzt, amikor az olajakhoz sokkal olcsóbban hozzájuthatsz, és még hatásosabbak is. 

Ez most egy kicsit rövidebb bejegyzés lett, mivel a szempillák ápolása nagyon egyszerű, de hatásos is egyben, így nem igazán volt sok mondanivalóm. Ti már kipróbáltátok ezeket? Ha igen, akkor mit tapasztaltatok? És ha nem, kipróbálnátok?

2014. augusztus 12., kedd

Milyen színű a szemed? Igazitsd hozzá a sminkedet!

Sziasztok! Ismét a szemekről lesz szó, de ezúttal a téma a szemszínhez a megfelelő színű szemsmink kiválasztása lesz. Mint a bőrtónusnál, a szemformánál, itt sem olyan könnyű behatárolni, hogy most akkor ez meg ez jól áll, ez meg ez pedig nem. A hajszíntől, a bőrtónustól egyaránt függ, így csak annyit tudok javasolni, hogy kísérletezgessetek!


Egyébként az a tapasztalatom, hogy általában mindenki elsőre ráérez, hogy milyen szín passzol hozzá, miközben nagyon el sem gondolkozik rajta. Úgyhogy először gondoljátok át, hogy mit szoktatok viselni, és úgy kezdjétek el olvasni a cikket. Valószínűleg a viselt színekkel találkozni is fogtok az adott szemszínnél. 

Barna szem esetén könnyű dolgod van, hiszen ez a szín a három alapszín keveréke (piros, kék, sárga), így  szinte minden szín jól állhat neked, a kéktől kezdve a pink sminkig. Persze mint említettem, nincsen kőbe vésve, hogy minden barna szeműnek jól állnak ezek a színek, ki kell kísérletezni. A fekete tusvonalat, szemceruzát azonban ne spórold ki, hiszen a barna szemnek még egy kis pluszt ad, sokkal csodálatosabb, igézőbb lesz tőle a tekinteted. Még azzal is nagy szerencséd van, hogy a barna szeműek táborát erősíted, hogy a te szemszínedhez passzol ám legjobban a füstös smink, úgyhogy ne félj alkalmazni!


Kék szem esetén arra kell figyelned, hogy visszafogottabb, barnább, natúrabb színeket alkalmazz a szemeden, hiszen ez remekül kiemeli a kékséget. Ez igaz a szemceruzákra és a szempillaspirálokra is - ha teheted, használj belőlük barnát! Persze a fekete tusvonal is ugyanolyan jól mutat, de mégis barnával az igazi. Ha valami merészebbet szeretnél alkalmazni, akkor a narancsos, lilás árnyalatok felé érdemes hajlani, hiszen ezek mutatnak csodásan egy kék szemhez, hiszen nem szorítják háttérbe, nem veszik el a színe. Valamint a bordó színek is megállják a helyüket egy kék szemű leányzón.


Zöld szem esetén sötétebb árnyalatokra kell törekedni. Nem feltétlen feketére, de nem is a pasztell színeket kell keresni, hiszen azok nem emelnék ki a zöld szem gyönyörű ragyogását. A zöld színhez hihetetlenül jól megy lila, ezért is említettem meg először, de a bordó, burgundi színek is megfelelően kiemelik a szemszínt azáltal, hogy nem rikító színek, hanem sötétek, így mélységet kölcsönöznek neki. Az említett ritkító színeket mindenképpen kerülni kell, mert a zöld szem alapjáraton is elég fénylő tud lenni, és mondjuk egy erős pink használata csak háttérbe szorítaná a szép szemedet. 


Természetesen még milliónyi szemszín-kombináció létezik, de úgy gondoltam, nem fogom felsorolni az összeset. Egyrészt, valamikor könnyű megállapítani, hogy mondjuk inkább a kék vagy a zöld felé hajlik a szemed. Másrészt, nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy kísérletezzetek, mert az még távolról sem elég, hogy elolvastak a témában egy cikket, ki kell tapasztalnotok magatoknak ezeket a dolgokat.

Nektek milyen színű a szemetek, és milyen szemsmink vált be leginkább hozzá? Mi az, amit a cikk elolvasása után mindenképpen kipróbálnátok, és mi az, ami elvileg illene a szemszínetekhez, csak nem meritek bevállalni?

2014. augusztus 9., szombat

Szemformák - Hozd ki a tiédből a legtöbbet!

Sziasztok! Eddig leginkább az arcról volt szó a blogon, valamint a hajról, illetve egyéb praktikákról, és sorolhatnám, de a lényeg, hogy a szemről még nemigen esett említés, pontosabban a szemformákról. Leginkább arról lesz szó, hogy milyen szemformához milyen szemsmink passzol a legjobban, vagyis mik azok a praktikák, amik segítenek abban, hogy a legtöbbet kihozzátok a szemetekből, az esetleges előnytelenségeket palástolni, és a remek adottságait kihangsúlyozni.

Ha már nézegetettek erről képeket, ti is tudhatjátok, hogy nem olyan egyszerű megállapítani az ilyesmit. Nem elég az, hogy odaállsz a tükör elé, és megnézed, mert általában többnek a keresztezéséből születik meg valakinek a szemformája. Tehát közel sem olyan egyszerű. Ezzel a bejegyzéssel egy kicsit segíteni akarok nektek, hogy legalább pár dolgot megállapítsatok a szemetekről, ha a formáját nem is.



Először is, szükséged lesz egy tükörre! Elég egy kicsike is, hiszen csak a szemeidet kell megnézned benne. Úgy gondoltam, hogy hírességek fotóit fogom megmutatni nektek hozzá, hogy lássátok, mennyire nem feltűnő a szemformájuk, amikor szépen ki vannak sminkelve. 

Jessie J
Átlagos szemforma. Ez a legalapabb szemforma, az úgymond "tökéletes". De mint mondtam, általában több szemforma kereszteződéséből jön létre valaki szeme, úgyhogy nagyon kevés embernek adatik meg, hogy ilyen a formája. Ezen a szemen minden smink jól áll, bátran lehet variálni, a mozgószemhéj pedig jól látszik még akkor is, ha ki van nyitva az illetőnek a szeme, ezért a szemfestékekkel is lehet kísérletezgetni.





Blake Lively


Csuklyás szemforma. Ezt azt jelenti, hogy a mozgószemhéjra rálóg a szemöldök csont, így vagy csak egy kicsit, vagy egyáltalán nem látszik ki alóla. Ennél a sminknél arra kell figyelni, hogyha a mélyítővonalat szeretnénk egy sötétebb színnel kiemelni, akkor fentebb, a szemöldökcsontra is vigyünk fel, hogy látszódjon is valami belőle. A tusvonalat nem érdemes erősen meghúzni, mert akkor olyannak fog tűnni a sminked, mintha az egész mozgószemhéjadat kented volna feketére, így érdemes egy nagyon vékony vonalat húzni közel a szempillák tövéhez. Ha pedig kis farkincát akarunk neki húzni, akkor arra nagyon ügyeljünk, hogy a mélyítővonal folytatásában tegyük. Ha a felső vízvonalra fekete szemceruzát viszünk fel, azzal még inkább kiemelhetjük a tusvonalat.

Jennifer Aniston
Közel ülő szemek. Onnan tudod megállapítani, hogy közelülő-e a szemed, hogy két ujjaddal leméred a szemed hosszát, majd arra a területre húzod, ami a két szem között helyezkedik el. Ha az ujjaid belelógnak a szemeidbe, akkor neked bizony közel ülnek a szemeid. Ez esetben arra figyelj nagyon, hogy a külső V-be kerüljenek a sötét színek, belülre pedig világos, fehér színeket alkalmazz. Ez sokat tud segíteni, hiszen optikailag azt a hatást kelti, hogy a szemeid távolabb helyezkednek el egymástól. Ezen a pár dolgon kívül nem nagyon kell másra ügyelni, mivel nem olyan feltűnő a jelenség, csupán azt kell elkerülnöd, hogy kihangsúlyozd még jobban. 

Miranda Kerr
Távol ülő szemek. Ha a két ujjacskád mellett még marad némi hely, akkor neked minden bizonnyal távol ülnek egymástól a szemeid. Egyébként csak megjegyezném, hogy ez egyáltalán nem rossz tulajdonság (bár egyik szemforma sem az), hiszen a legtöbb modellnek is ilyen szemei vannak! Ez esetben semmiképp se hangsúlyozd ki a szemeid belső felét, azaz világos színek ne nagyon kerüljenek arra a részre, mivel az csak még jobban kifelé tolná a szemeidet. Azzal tudsz "csalni", ha nem nagyon feltűnően, de a belső részekre több sötét színt viszel fel. Ennek a szemforma sminkelésének az a titka, hogy a szemhéjpúdert ne húzzátok túl a szemeiteken. Nagyon jól festenek, tudom, csak épp nem ennél a szemformánál. 

Penelopé Cruz
Előreugró szemek. Onnan lehet felismerni ezt a szemformát, hogy a mozgószemhéj sokkalta hangsúlyosabb a szemöldökcsontnál, tehát az egész látszódik, rásimul a szemgolyóra. Még smink nélkül is egyből odaterelődik rá a tekintetünk, így felesleges nagy hangsúlyt adnunk neki, mert akkor csak ijesztően fog hatni. A matt színeket részesítsék előnyben az előreugró szeműek, mert a csillogás csak jobban kiemeli a szemeket. Plusz arra is érdemes figyelni, hogy inkább sötétebb színeket alkalmazzatok, azok is csak a mozgószemhéjra kerüljenek fel, a mélyítővonalat felesleges még jobban kiemelni. Az alsó vízvonalon jó mutat a fekete szemceruza, mert ezzel is odairányítjuk a tekintetet a szem alsó részére. A füstös smink mindenképpen jól mutat ezen a szemen, és ha már a mozgószemhéj ilyen jól látszik, a nagy, drámai tusvonalak sem hanyagolhatóak el. 

Julianne Moore
Mélyen ülő szemek. Mint a neve is mutatja, a szemek jó mélyen ülnek a szemüregben, ezért a szemöldökcsont sokkal hangsúlyosabb, mint a mozgószemhéj. Még egy érdekes jellemzője: a belső szemzug valamennyivel vastagabb, és kifelé vékonyodik a mozgószemhéj. Mivel a kiemelés a cél, világos színeket kell használnunk leginkább. A mozgószemhéjra, valamint a belső szemzugba is világos színt kell alkalmazni, ezzel kiemelve a szemet. A mélyítővonalba egyáltalán ne kerüljön sötét szín, vagy csak a szem külső oldalára, mivel az még jobban elmélyíti a szemet. A highlightereknél már szó volt arról, hogy a szemöldök alatt, a szemöldökcsonton is nagyon jól mutatnak, mivel kiemeli a szemöldök szép ívét. Itt semmiképp sem előnyös, hiszen a szemöldökcsont már így is jóval előbb helyezkedik el a szemnél. Mivel a belső szemzug alapjáraton is vastagabb, így ha tusvonalra vágysz, akkor ne húzd egészen be, kintről nézve a háromnegyedénél vékonyítsd és zárd a fekete vonaladat. 

Palvin Barbara
Mandulavágású szemforma. Valójában, ez a szemforma is a "tökéletes" kategóriába sorolható, hiszen minden smink jól áll rajta. A formája megegyezik a lekonyuló szemmel, viszont a vége felfelé görbül. Nagyon sok helyen olvastam, hallottam, hogy ha valakinek ilyen alakú a szeme, akkor még jobban hangsúlyozza ki. Emiatt most egy kicsit kilóg a sorból, mert az eddigi szemformák arról szóltak, hogyan is palástoljuk a hátrányait. Ennél viszont egy gyönyörű tusvonal, egy kívül sötétebb smink még jobban kiemeli a szemforma gyönyörű ívét. Úgyhogy mondhatni én is azon az állásponton vagyok, hogy ha valakit megáldottak egy mandulavaságú szemmel, akkor ne próbálja meg elfedni, hanem még tegyen rá egy lapáttal smink segítségével. 

Katie Holmes

Lekonyuló szemforma. Ez a szemforma a mandulavágású szem ellentéte. Igaz, a forma ugyanaz, de a vége lefelé ível, ezért kicsit szomorúnak tűnik tőle az, akinek a szemformája hasonló. Hogy a "lekonyulást" megemeljük, a szem belső felére világos színeknek kell kerülniük, a kívülre pedig sötét, erőteljes színeknek. Az is fontos, hogy a szemfesték is kicsit feljebb íveljen, ezzel is emelve a szemen. A tusvonal rengeteget dobhat a sminken, utána még nehéz is megmondani, hogy az illetőnek lefelé konyul a szeme. Ha szépen hosszan, felfelé ívelve kihúzzátok, az máris ellensúlyozza a szomorkás tekintetet. 



Remélem, hogy tudtam segíteni ezzel a bejegyzéssel, és most már egy kicsit ti is jobban tisztában vagytok a szemetek formájával, és hogy milyen smink mutat jól rajtatok. Esetleg van olyan smink, ami nagyon bevált a szemformátokra, és akár a mindennapjaitokban is alkalmazzátok? 

2014. augusztus 5., kedd

Vélemény: Essence - All About Matt: Fixing Compact Powder (átlátszó)

Nos, véleményt eddig még nem hoztam, de úgy gondoltam, hogy egyes termékekről, amik szerintem nagyon hasznosak, vagy esetleg katasztrofálisak, megosztom a véleményemet, hiszen ezzel megkönnyíthetem a dolgotokat, ha legközelebb sminktermékeket szeretnétek vásárolni, csak éppen nem tudtok dönteni.


Nem olyan régen a barátommal betévedtem az egyik drogériába körömlakkot vásárolni, de végül egy púderrel is gazdagodtam, hiszen nem volt szívem otthagyni ezt a csodát - mint ahogy az később kiderült róla. Hallottam/olvastam már az átlátszó púderekről, viszont eddig nem volt alkalmam "farkasszemet" nézni velük, és valahogy mindig is furcsálltam. Azonban le volt akciózva ez a termék, így képtelen voltam otthagyni, na meg azért a kíváncsiság is hajtott.

Mint ahogy azt a címke is hirdeti, hihetetlenül jól fixál és mattít egyben. Mivel nekem elég olajos a bőröm, így mindig matt púderek után kutattam, mert ha éppen az alapozó nem érte el a várt hatást, akkor egy gyors púderezés után már nem is fénylett a bőröm. 

Azt nem tudom, hogy a smink tartósága függ-e a bőrtípustól, de gyanítom, hogy igen, mert az én olajos bőrömön mindig elcsúszkált a smink, nem tartott olyan sok ideig, mint ameddig szerettem volna. Mivel fixál is, így elkezdtem a szemhéjamra is használni, amikor kész voltam a szemsminkkel, és mivel ugye átlátszó, így fel sem tűnik, hogy a színek fölé kerül más termék is. Azt kell hogy mondjam, az eredmény valami fantasztikus. A barátnőimmel párszor voltunk már bulizni, amikor már ezt a púdert használtam, és amikor hazaestünk három fele, akkor is tökéletes volt a szemfestékem. 

A mattítás már ennyire nem vált be, bár valószínűleg ez is amiatt van, hogy tényleg eléggé olajos bőrrel vagyok megáldva, és főleg a szemem alatt nagyon hamar kifényesedek. Így végül is magammal kell hordanom, de csakis azért, hogy a fényesedésre hajlamosabb területeket újra lemattítsam. Viszont az alapozó után, amikor felviszem egy egészen gyönyörű matt hatást tudok vele elérni, még akkor is, ha BB krémet használok (ami engem eléggé kifényesít).

Egyetlen hátránya számomra az, hogy nagyon porolódik, de úgy vettem észre, hogy szinte az összes essence termékemmel így van. Egy kicsit felveszek belőle a púderecsetemmel, de egy aprócska mozdulattól is már tele van fele a föld, a kezem. Úgyhogy ez az, ami nagyon idegesít benne, de egyébként nagyon imádom.

Ti esetleg próbáltátok már ezt a terméket? Ha igen, nektek mik a tapasztalataitok róla? Ha nem, akkor letesztelnétek?

2014. augusztus 4., hétfő

Hűvös vagy meleg a bőrtónusod?

Nem sokára a szemformákról is szót ejtek, de előtte még a bőrről is pár szót így a végén. Kicsit szerintem elkéstem ezzel, mert valószínűleg a legelején kellett volna ezt a bejegyzést közzétennem, de inkább később, mint soha!

Akár hiszed, akár nem, az arcodnak is van egy tónusa, melyhez az alapozót kell kell kiválasztanod. Valószínűleg feltűnt már, hogy vannak a boltokban sárgásabb, valamint rózsaszínes, világosabb árnyalatú alapozók. Ez azért van, mert egyes embereknek meleg, más embereknek pedig hűvös a bőrtónusuk. 

Több helyen olvastam, hogy a bőrtónusodnak az ellentétét kell figyelembe venned az alapozó kiválasztása közben: tehát ha meleg a bőrtónusod, akkor hidegebb árnyalatokra kell beruháznod. Szerintem ez így nem igaz, mivel ha belegondolunk, hogy néz már ki, hogy az arcunk más árnyalatban "pompázik"? Igen, igen, nagyon szépen el lehet oszlatni az alapozót, de azért egy teljesen más színt szerintem lehetetlen a valódi színeddel összeegyeztetni.

Én is találomra válogattam az alapozóimat régebben, mivel fogalmam sem volt róla, hogy a bőrtónushoz is igazítani kell, azt meg még inkább, hogyan lehet ezt megállapítani. Most ebben akarok nektek egy kicsit segíteni.



Több módszerrel is meg lehet állapítani a bőrtónusod színét, de mint majd azt a szemformáknál is említeni fogom, nem nagyon lehet azt mondani, hogy valaki egy kategóriába tartozik. Tehát lehet, hogy például hűvös a tónusod, de mégis jellemzőek rád azok a dolgok, amik a meleg bőrtónusú emberekre. 

1. Ékszerek felpróbálása. Mivel lányok vagyunk, szeretjük az ékszereket, az arany és az ezüst színűeket egyaránt. Próbálj meg mindkét színből egy fülbevalót vagy nyakláncot. Ha az arany szín jobban passzol a bőrödhöz, akkor valószínűleg meleg a bőrtónusod, azonban ha az ezüst jobban áll, akkor a hűvös bőrtónusú emberek táborát erősíted.

2. A vénák elárulják. Állítólag a csuklónkon látható vénák is alkalmasak a beazonosításra. Ha a színük zöldes, akkor meleg a bőrtónusod, ha jól kivehetően, egyértelműen kékek, lilásak, akkor pedig hűvös.

3. Irány a nap! Ha imádsz napozni, mert mindig olyan jól megfog a nap, és mindig megjegyzik, hogy milyen szép barna lettél, akkor elég valószínű, hogy a bőrtónusod meleg. Viszont ha kerülöd a napot, mert tudod, hogy úgyis leégnél; vagy ha esetleg ez nem történik meg, akkor sem barnulsz semmit, akkor a bőrtónusod bizony hűvös.

4. Rúzspróba. Kapd elő a rúzsaidat, és kísérletezz velük! Ha a rikító, hidegebb árnyalatú rúzsoktól nem tűnsz olyannak, mint aki megbetegedett, akkor a bőrtónusod a hideg felé hajlik. Ha a narancsos színekben érzed magad igazán jól és szépnek, az azért lehet, mert meleg bőrtónussal áldottak meg.

5. Milyen a szemszíned? A szemszínnel is meg lehet állapítani, hogy milyen a tónusa a bőrödnek, bár ez kicsit nehezebb tészta. A szürke és a kék szeműek többségben hűvös bőrtónusúak, a világos barna, mogyorószínű szeműek pedig meleg bőrtónusúak. A sötétebb barna és a zöld szemeknél ezt nehéz meghatározni, mert beleeshetnek mindkét kategóriába.

Ha a bőrtónusod meleg...

...akkor alapozó terén a sárgásabb árnyalatok után kell kutatnod, ami minél természetesebb színű. A szemsmink színének kiválasztásakor a barnásabb, aranyosabb színeket részesítsd előnyben, valamint a pirosítóból a sárgásabb, narancsos árnyalatokat válaszd.

Ha a bőrtónusod hideg...

...akkor az alapozódnak rózsaszínesebb árnyalatba kell hajlania. A zöld, a kék, a rózsaszín, valamint a lilás szemsminkek remekül állnak rajtad, pirosítónak pedig valami rózsaszínes árnyalatot szerezz be, hiszen ez passzol a bőrödhöz.

Sikerült megállapítani a bőrtónusotokat?