2014. október 23., csütörtök

Rossmann haul: Got2be texturizing spray & Catrice körömlakk


 Mint ahogy ígértem, jöttem egy kisebb haul bejegyzéssel. Végül nem mentem be tegnap egy boltba se, pedig még szerettem volna venni valamit, de végül csak maradt ez a két termék, amiről most írok. 

Egyszerre vettem őket a héten. A spray-n nagyon sokat vacilláltam, mert egy barackosabb árnyalatú pirosítót is szerettem volna venni, de végül még is ezt választottam. Bár ahogy később kiderült, a pirosító egyébként is rossz választás lett volna, mert a Krém Mánián olvastam, hogy az NYC-s pirosító nem igazán pigmentált.

És a spary-el jól jártam?



 Hát nem igazán. Krém Mánián alaposan utánaolvastam a terméknek. Valaki nagyon utálta, valaki pedig ódákat zengett róla, úgyhogy nehezen tudtam eldönteni, hogy most akkor megvegyem-e, vagy ne. De mivel le volt akciózva 1000 forintra, így úgy döntöttem, hogy egy próbát megér.

Sajnálom már, hogy megvettem. Ugye tengerparti hullámokat ígér a sós spray, de sajnos nekem egy összeragadt, lelapuló haj lett az eredmény. Annak örülök, hogy hajmosás előtt próbáltam ki, mert az érzete olyan volt, mintha már öt napja nem mostam volna hajat, ráadásul alig tudtam kifésülni belőle a gubancokat, amiket okozott.

De még nem adom fel. Én száraz hajon alkalmaztam, de hajszárítás előtt is ajánlják, majd úgyis kipróbálom, plusz ha megyünk majd nyaralni, és kijövök a vízből, akkor is megpróbálkozok vele, mert a nap is biztosan hozzásegít ehhez az egészhez. 

Úgyhogy most nem a kedvenc termékem, de lehet, hogy még a jövőben ez meg fog változni (nagyon reménykedem benne), és ha így lesz, mindenképpen hozok még róla bejegyzést.


A másik szerzeményem egy Catrice mély lila körömlakk, amit a körmeimen is láthattok. Nem vagyok tőle elájulva. Ez az első Catrice-es körömlakkom egyébként. A minőségével nincsen gondom, mert jól fed, és tartós is, de az üvegben teljesen másnak tűnt a színe. Felkenve sajnos feketének, barnásnak hat. Több ismerősömet is megkérdeztem róla, hogy szerintük milyen színű a körmöm, de a lilát egyikük sem mondta. Pedig nagyon szerettem volna egy szép, sötét lilás őszi színt is... Még lehet, hogy megpróbálkozok azzal, hogy egy újabb réteget festek a körmeimre, akkor hátha előjön jobban a színe. 

Összefoglalva, nem ez volt a legjobb vásárlásom, igazán egyik terméktől sem vagyok elragadtatva. Tegnap viszont rendeltem egy halomnyi sminkterméket Ebay-ről, amik szerintem jövőhéten már itt is lesznek, úgyhogy egy újabb haul bejegyzés lesz majd a blogon, hétfőn pedig akkor indítom a mini őszi sorozatot! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése