2014. október 10., péntek

Termékvélemény: Claire's géllak


Úgy gondoltam, hogy ezt a posztot csak később fogom megírni, mert tudtam, hogy egy Glamour- napok haullal biztosan jönni fogok, mivel holnap megyek vásárolni, de aztán rájöttem, hogy vasárnap előtt esélytelen, hogy a szerzeményeimből egy értelmes bejegyzést össze tudjak állítani. Arra hétfő fele számítsatok. Így mindenképpen be akartam valamit iktatni, hogy addig se álljon üresen a blog. Így elhoztam nektek egy tesztet a fent látható körömlakkról!

Az előző haul végén említést tettem egy Claire's géllakról, amit egy nagyon szuper akció keretei között sikerült beszereznem.  1400 forintért a kijelölt dolgok közül öt dolgot választhattam. Ez a lakk egyébként 1100 forint lett volna, de így, hogy vettem mellé még négy másik terméket/ékszert, csak 1400 volt az összes. Úgyhogy egy próbát mindenképpen megért.


Már kicsit bánom, hogy pont ezt a bordós/pinkes színt választottam (bocsi, a képen annyira nem adja vissza a színt, de most este döntöttem el, hogy csinálok posztot, és nem volt már lehetőségem lefényképezni a körmömet külön), mert annyi ilyen körömlakkom van. Feketét kellett volna, de nagyon siettem ki a boltból, mert iszonyú meleg volt bent. De nem ez a fontos. A színét nagyon nem szeretem emiatt, mert unalmas, így már csak abban bíztam, hogy tartós lesz.

De sajnos nem ájultam el tőle. Elmegy-elmegy, de 1100 forintot biztosan nem érne meg. Első két nap tökéletesen mutatott a körmömön, viszont utána a vége elkezdett lepattogni. A közepe még bírja, de mégsem szép, ha a körmöm végén hiányos a lakk. Egyébként a fedése az, amit nagyon imádok, mert elég belőle egy réteg, méghozzá egy nagyon vékony réteg, mert amikor először kipróbáltam, elég sokat vittem fel, és nem akart megszáradni, még egy órával később is, amikor felvettem egy pulcsit, elkenődött az egész. De biztosan tudjátok, hogy miről beszélek. Úgyhogy nagyon kevés, vékony réteg is elég belőle, és akkor nagyon gyorsan meg is szárad.

Amit még pozitívumként fel tudok hozni, hogy apró kis csillámok vannak benne, így nagyon szépen csillog a napfényben, és valószínűleg szeretném is ezt a színt, ha nem lenne belőle tíz másik. De valamiért nem tudok ezektől szabadulni. 

Így utólag kipróbálni megérte, mert annyira nem szörnyű, de 1100 forintot biztosan nem ruháztam volna be rá, akkor már inkább egy Essence géllakkal próbálkoztam volna, hiszen azokról sokkal jobb véleményeket lehet hallani.

Ti esetleg próbáltátok már? Ha nem, kipróbálnátok? Használtatok már másmilyen géllakot? Milyet tudtok ajánlani, amit érdemes kipróbálni, és tartós is?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése